Vissza kellett fejtenem az elmémben lévő elkötéseket. Pedig megint minden olyan gondossággal volt felkötözve és rögzítve, mintha egy szőlőst néznék. Karókkal és mesterséges támasztékokkal életben tartott élőlény.
Agyszeleteim szőlő-barázdái között olyan rohadt fürtök voltak, amiktől hasmenéses vacogás fogota el az agyamat. Reszketett és csak annyit tudott motyogni, utálom a karácsonyt.
Gyerekként szerettem és mindig tömény boldogságot adott, hiszen együtt volt a család és megünnepeltük, hogy átsegítettük egymást egy újabb éven. Sosem hittem őszintén Jézus erejében, tetteinek igazában így sosem róla szólt huszonnegyedikének estéje. Az a kijelentés, hogy a kisjézus hozza az ajándékot, pedig olyan mondatnak tűnt, mint az "aki kíváncsi hamar megöregszik". Olyan mondat, amit azért mondanak, mert muszáj mondani valamit. Én meg azért nem töltöttem fel értelmes tartalommal, mert semmit nem éreztem muszájnak. Az iskola se volt muszáj, néha érdekelt a matek és akkor hajtottam magam, hogy megértsem. Aztán amikor nem érdekelt és mással voltam elfoglalva, akkor rossz jegyeket kaptam. Megmutattam otthon az ellenőrzőmet, eltelt fél óra és már nem érdekelt a rossz jegy sem. Sosem éreztem, hogy hanyag lennék, vagy hogy beleszarnék a világba. Szimplán csak úgy éltem, hogy jól érezzem magamat. Akkor éreztem jól magamat, ha azt csinálhattam, amihez kedvem volt, ami érdekelt. Az apró kötelességeket megcsináltam és mindig volt leckém, mert ennyire minimális szinten volt az iskola iránti érdeklődésemnek egy alap fokozata.
Most témát váltok, mert nem tudom még pontosan leírni, hogy mi is az a megfoghatatlan és varázslatos dolog, ami a legtöbbet foglalkoztatott. Ha tudom, akkor pedig nem akarom leírni, mert jól esik, hogy van még egy személyes titkom.
A karácsony is érdekelt, bár már nem emlékszem, hogy milyen szempontok szerint vásároltam ajándékokat családomnak. Valójában egy ajándékot nem tudnék felsorolni, amit bárkinek valaha vettem. A tavalyiakra se emlékszem.
Aztán jöttek az évek, amikor semmi lövésem nem volt, vettem mindenkinek egy cd-t és egy könyvet, aztán leszartam és elfelejtettem, hogy mennyire haszontalan ajándékokat kaptam én is; sose olvastam el azokat a könyveket, van amelyik csak aznap este volt a kezemben.
Idén úgy éreztem meg fog törni ez az átok; az én részemről megtörtem, mert tudtam gondolkodni és érdekelt az, hogy hasznos ajándékkal mutassam ki a hálámat és köszönetemet mindhárom családtagomnak. Borzalmasan jól esett, hogy sikerült és örömüket lelik bennük.
Aztán elszomorodtam egy kicsit, mert engem ugyanúgy nem ismernek, bár ők is fél lépéssel közelebb kerültek a megoldáshoz mint én, mert az elmúlt 3 évben jórészt csak egy szerzőtől olvastam könyveket. Három ilyen könyv lett a "jutalmam", ebből csak az egyiket olvastam még.
Ha összességében visszagondolok olyannal leptek meg, amiknek hasznát fogom venni, egyszóval nem is értem most már mi a probléma tárgya. Talán csak annyi, hogy a gyerekkori öröm őszinteségét az igazi, szeretetteljes karácsony se tudja visszahozni.