Látomások árnyjátéka...

az értelmetlenség világa

4. rész

a lány elveszve baktatott és vigasztalásul mindig arra a pillanatra gondolt, amikor
rájött, hogy a kutyája, most közli vele: hamarosan el fog pusztulni;
nem a gondolat vigasztalta, hanem az a mozzanat, hogy van egy olyan
élőlény a világon, aki közölni akar vele valamit
aki úgy érzi, hogy neki kell elmondani először egy gondolatot, ami eszébe jut
megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el
de még nem döntötte el, hogy mit tegyen, a kutya még élt, ugyanolyan
szomorúsággal a szemében nézett rá, de az lesz az öröm ha életben marad?
ha kiderül, hogy nem közölt vele semmit, vagy ő nem tudja megérteni mit?
az lesz az öröm ha meghal, mert kiderül, hogy mégis kommunikáltak egymással?
felgyorsította lépteit, és rohamléptekben, teljes menetfelszerelésben sietett,
ment a vágóhídra, oda akarja tartani az arcát, hogy billogozzák meg
a nyakát akarta mutatni, hogy vessenek rá pórázat
pénzt
sietett, menekült is, de nem a vesztébe rohant, csak a végtelen előtti
egyik megállónál pihen meg, még tudja, hogy nagyon sok olyan dolgot kell átélnie, aminek
segítségével teljesen ki fog ábrándulni az emberi lét minden egyes pillanatából
tudta, hogy még meg kell aláznia magát milliószor, hogy elhatározásokat tudjon
tenni a napjai folytatását illetően
pedig csak oda akar eljutni, ahonnan elindult
a tudatlanság, vakság, süketség és a végtelen hatásával körbeölelő sötétség;
ott vártak rá, ő pedig menetelt, most már kihúzta magát, megtanulja a sorsát a tapasztalásból
és hátrahagyja azt, aminek nem lesz értelme
befordult a sarkon, meglátta a cégért, megdörzsölte arcát, próbálván elhessegetni fejéből a
zavart verekedést és belépett, elkezdte első munkanapját
az úton egyszer sem gondolt Zebulonra, néha azon gondolkozott mi lenne
ha hazatérvén felakasztva találná
sosem tudott válaszolni rá, hiszen semmi egetrengető dolog nincs ebben
levágná a csillárról, kihívná a rendőröket, aláírná a vallomását és örülne, hogy
nem vágta fel ereit, így nem kell a vérnyomokat sehonnan takarítani;
vajon kegyetlennek kéne magát éreznie? a mai napon kérdőjellé kezdett deformálódni
a szemöldöke, le kéne vezetnie a szívébe szögelt sárga gennyet,
azt hiszi jó, hogy ha a fiúra folyatja rá, de tévedésben él
mert nem folyik az sehova, szavak nélkül minden csak álomkép, zaj,
minden csak egy újabb vászon a fejében, egy újabb helyet elfoglal a képtárban
mert kiállítani nem fogja senki sehol, megvenni pedig végképp kizárt, nincs olyan gyűjtő,
aki ilyenre kíváncsi, ezt nem akarja hallgatni senki, nincs megveszve a világban ennyire senki;
rosszul éreztem rá a lány lelkében cikázó dolgokra, mert ehhez nem veszettség, hanem
áldottság kéne;
talán egy személyes megváltó, de lehet elég csak egy egyszerű terapeuta, aki
a lány pénzéért minden egyes szót hajlandó meghallgatni

ezárt nem váltunk meg semmit, ezért nem változik meg semmi sehol,
ugyanaz a buta arctenger hordja a felszínén a nyirkos hínárt

messiásokat már régen nem küld Isten, fárasztó lehet, vagy unalmas
a lány sem fog kapni senkit sehonnan, arca elé fújják dohányfüstből a szavakat:
váltsad meg önmagad, legyél te isten, ember, megváltó, próféta és a tudatlan is;
akire nyugodtan rá lehet tetoválni az égető tudatlanságtól vezérelve, hogy nem azért nem talál oda, mert képtelen,
hanem mert nem is tudja hova kell eljutnia

vagy lehet mert ő már ott van