Sokáig úgy gondoltam, hogy az élet egy börtön és nem családunk van, hanem cellatársaink. A rossz értelemben felfogott jelentésében. Őrlődtem a rám tekintő megvetésük mocskos hordalékában. Most már rájöttem, hogy nem engem nem fogadtak el, hanem azt, hogy nem tudtam mit kezdjek az életemmel. A céltalan bolyongásomban ők nem látták meg azt a rációval alátámasztott erőfeszítést, amit én egyenesen kaotikus vergődésnek éltem meg. Próbálkoztam, fordultam minden irányba és akartam, hogy amit éppen kedvem van csinálni, azt szeressem is, jó legyek benne és élvezzem is. Így kötettem ki a zenénél.
Mivel az írást én egy haszontalan dolognak vélem. A szavak fogjok egy olyan börtönben, amiből még a minden képzeletet túlszárnyaló emberi elme sem tudja kiszabadítani őket. Sőt, ez a csodálatosnak tekintett "elme" zárta be egy barlangba. Ahol még Jézus se tudott volna feltámadni.
A szavak üresek, önmagukban csak betűk, jelek. Az emberi agy tölti fel őket jelentéssel. Például van két szó, ami ugyanazt jelenti, csak más nyelven. A kultúrák különbözősége miatt a jelentésük alatt mégis teljesen mást kell érteni. Vagy mért van az, hogy a hangutánzó szavak más és más nyelven máshogy hangzanak? Máshogy hallanánk?
Mindenkinek ugyanolyan a füle.
10
2010.07.01. 22:22 Artsuhtaraz
Szólj hozzá!
Címkék: jelen
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://latomasok-arnyjateka.blog.hu/api/trackback/id/tr402124176
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
